Nyári tábor
Az idei LEG-Tábor lezárásaként következzék egy kis összefoglaló az elmúlt napok élményeiről.
Az első nap reggelén 21 gyermek érkezett meg a Klubkönyvtárba, a személyes adataik egyeztetése után izgatottan foglalták el helyeiket és várták, hogy kezdetét vegye az első program. Izgatott csicsergésbe kezdtek a gyerekek, amikor ismerős arcokat pillantottak meg. Mikor mindenki megérkezett, körbeültünk és Nagyné Balog Erzsébet, az intézmény és a tábor vezetője néhány szóban köszöntötte a gyerekeket, bemutatkoztunk és különböző játékokkal indítottuk a napot. A reggeli után a gyerekek ismerkedtek a környezettel és kezdetét vették a fakultatív programok. Délután kerékpártúrára mentünk, majd vacsora után körbe ültünk, hogy megbeszéljük a nap eseményeit. Énekeltünk és jól éreztük magunkat. Ezt követően szabad programok voltak lámpaoltásig, sokan csocsóztak, biliárdoztak, kézműveskedtek, stb. A bizonytalan időjárás miatt még nem foglaltuk el a sátrakat.
Másnap reggel az ébresztő után megreggeliztünk, de sajnos elszomorodott az idő, így elhalasztottuk a kerékpártúrát a kecskeméti Vadasparkba. Helyette ügyességi játékokkal és vetélkedőkkel telt a délelőtt. Ebéd után csendes pihenő és csoportfoglalkozások következtek, majd délután átkerekeztünk a Dózsa lakótelepi Party Presszóba, ahol finom fagyival vártak bennünket, ezúton is köszönjük nekik. Visszafelé a benzinkút mögött berendeztünk egy szlalom pályát, amelyen mindenki megmutathatta ügyességét. Visszaérkezve vacsora után kezdetét vették az esti programok és az első számháború.
Szerdán ébresztő és reggeli után kiköltöztünk az udvarra, mert Keleti Mária festőnő látogatott el hozzánk, hogy a gyerekekkel közösen egy csodálatos csendéletet fessenek. Nagy alkotó munkában folyt a délelőtt, ebéd után csendes pihenő következett. Ezen a délelőttön érkezett még egy kispajtás, így 22 főre bővült a gyerekek létszáma. Délután a két részre oszlott csapat két külön útvonalon elindult, hogy 4 megállónál bizonyíthassák rátermettségüket szellemi és ügyességi vetélkedőkön. Kissé fáradtan érkeztek vissza a szállásra, vacsora előtt még játszottak és számháborúztak, majd mikor mindenki befejezte az étkezést, tábortüzet gyújtottunk. Énekeltünk, megbeszéltük azt a napot, amelyet majdnem hátunk mögött hagytunk és felkészültünk a következőre. Bőven beesteledett már, kigyúltak a csillagok is és a pislákoló parázs mellett izgatott pusmogás vette kezdetét. Mikor eléggé leszállt az éj, szőnyegekre feküdve kémleltük a fejünk felett elnyújtózó csillagos égboltot. Kezdetét vette az interaktív csillagles, amelyet a gyerekek és a felnőttek is élveztek. Ezen az estén már elfoglaltuk a kinti sátrakat.
Kissé bágyadtan indult a csütörtök reggel, mert előző nap kitolódott a lámpaoltás. Reggeli után összeszedelőzködtünk és kimentünk a buszmegállóba, ugyanis ellátogattunk Kiskunfélegyházára. Tiszteletünket tettük Petőfi Sándor szobránál, majd elindultunk a strandra. Az alapos bekenekedés után meg sem álltunk a medencéig, ahol mindenki kedvére csobbanhatott. Egészen délig ment a pancsolás és a vízi-vonat, de a gyerekeket hamar kicsalta a medencékből a gőzölgő pizza illata. Ebéd után pihentünk egy keveset az árnyékban, majd folytatódott mókázás a vízben és a röplabdapályán egyaránt. Délután rendezve sorainkat kiballagtunk az állomásra és vonattal mentünk hazáig. Vacsora után kezdetét vették az esti programok, kézműveskedtünk, tábortüzet gyújtottunk és az elérkezett az utolsó tábori éjszaka, melyet egy kis diszkóval zártuk.
Pénteken az első napsugarakkal köszöntött ránk az utolsó tábori nap. Meglehetősen fáradt volt már a társaság. Reggeli után mindenki összecsomagolta a holmiját és készültek a táborzáró műsorra. Ebéd után egy kis kötetlen játék következett a játszótéren, majd délután 4 órára megtelt a szülőkkel és hozzátartozókkal a nagytermünk. A csapatok külön kis műsorral kedveskedtek nekünk, majd Nagyné Balog Erzsébet néhány szóval összefoglalta a táborban töltött napok eseményeit. A csoportvezetők átadták a LEG-okleveleket. A gyerekek élményekkel teli, boldogan tértek haza.
Köszönjük a segítőink munkáját: Bács Kitti, Bács Petra, Berta Nóra, Borbényi M. Bence, Endre Sándor.
Köszönjük az étkezési lehetőséget a Sárgakocsi Vendéglőnek!
Végül de nem utolsó sorban köszönjük a szülőknek a felajánlásokat!
Köszönjük, hogy eljöttetek; találkozzunk jövőre is!
Néhány kép a táborról:















